
A Volvo hálózatfejlesztési tervének keretén belül, vadonatúj 100%-ban Volvo tulajdonú márkaszerviz működik ez év tavaszától Szegeden, a GlobalLog Ipari park területén.
Az abszolút gyári támogatásból létrehozott telephely, teljes körű szolgáltatást nyújt mind tehergépjárművek, mind pedig buszok javításában, karbantartásában, és alkatrész ellátásában.
A Volvo nevéhez méltán mint saját hálózatának többi tagja, 24 órás segélyszolgálatot, úgynevezett Volvo Action Service szolgáltatást biztosít a Volvo tulajdonosok részére.
A megnyitás előtt a munkatársak kivétel nélkül részt vettek több hetes Volvo-val kapcsolatos, minél több területet felölelő képzésekben és ezekkel egy időben beszerzésre került minden gyári célszerszám is. Műhelyünk alkalmas bármilyen típusú pótkocsi javítására is. Berendezésénél elsődleges szempont volt a korszerű, pontos és gyors javítást lehetővé tevő technológia beszerzése. Az épület és az infrastruktúra úgy került kialakításra, hogy igény esetén további bővítési lehetőség adott.

A Hansa-Kontakt Inv. Kft. 2009. augusztusában a projekt során létesített Dél-alföldi regionális logisztikai bázis eszközrendszerében megvalósította, a mintegy 25.500 m2-es fedett raktárt és 6089 m2 kamionparkolót.
A kialakításra került a raktárbázis, mely elsősorban a polcrendszert és az anyagmozgató berendezéseket foglalja magába. Berendezéseinek, egyedi eszközeinek értéke több százmilliós nagyságrendű.
A SZILK III. Üteme a Hansa-Kontakt Kft. city-logisztikai beruházása, amely 2008-ban indul. Az idei évben a szerződéskötésre, az opció lehívására, a telekalakításra, a művelési ágból való kivonásra, és a közműberuházások előkészítésére kerül sor.
A Volvo Hungária Kft. a Volvo Truck Corporation 100%-os leányvállalata beruházásában új Volvo haszonjármű márkaszerviz és logisztikai raktár épül Szeged térségében. Az M5 és M43 autópályák közelében található Szegedi Ipari és Logisztikai Központban található 2 hektáros telken létesülő zöldmezős beruházás - melynek várható érteke nettó 550 millió forint - 2009 őszére készült el és került átadásra.
A telek megvásárlásáról a szerződés 2008. augusztus 28-án került aláírásra, a Volvo Hungária Kft. részéről Illés Dávid Ügyvezető igazgató és Kiss Attila Hálózat Fejlesztési igazgató, míg a részben a szegedi önkormányzat tulajdonában lévő Global Log Kft. részéről Dr. Vörös Béla ügyvezető.
Az új, modern, jól felszerelt 1300 m2-es márka szerviz a régió fuvarozói mellett az európai átmenő forgalom magas színvolnalú kiszolgálását célozza meg. Az alkalmazottak várható száma 25 fő lesz, akiknek a professzionális képzéséről a Volvo Budapesten található közép-kelet európai Regionális Tréning Központja gondoskodik.
A Hansa-Kontakt a Szegedi Ipari Logisztikai Központban (SZILK) 6,5 hektár területen 3,8 milliárd Ft-ér 28.000 m2 alapterületű raktárépítését kezdte meg. Az ünnepélyes alapkőletételénél beszédet mondott: Botka László polgármester és Kis Attila Hansa-Kontakt Kft. Igazgatója.
Botka László polgármester kiemelte, hogy az M5-s autópálya megépítésével Szegeden is megnőtt az igény a korszerű logisztikai létesítmények iránt. Ennek példája a Hansa-Kontakt Kft. beruházása is.
Kis Attila igazgató elmondta, hogy a 2009. augusztusára a Hansa-Kontakt Kft. egy 21. század követelményeinek megfelelő 28.000 m2 alapterületű logisztikai központ tulajdonosává válik, és ha a szakhatósági engedélyek is rendelkezésre állnak, a cég megkezdheti azt a munkát, amelyre évek óta készül. Nem csak az a 200 ember várta ezt az időpontot és várja majd az átadást, akinek a cég közel 10 éve stabil munkahelyet biztosít, hanem az a 3000 partner is, akit a Hansa-Kontakt Kft. kiszolgál és ellát nap, mint nap.
4 megyében naponta mintegy 600 ellátott egység érzi majd - reményeink szerint- saját vállalkozásán, hogy egyszerűbb, gyorsabb, hatékonyabb kiszolgálásban lesz részük.
Egy alapkő letétele mindig szimbolikus. Ám a Hansa-Kontakt Kft. dolgozói és tulajdonosai részére nem csak azt jelenti, hogy a várt építkezés, kivitelezés elkezdődhet, hanem egy olyan mérföldkő is, mely alapvetően megerősíti a céget és pozitívan befolyásolja jövőjét.
A Hansa-Kontakt Kft. "alapkövét" 14 évvel ezelőtt tették le, amikor a Kft. 1995-ben megalakult. Mára közel 3.000 partnert, ezen belül több, mint 600 szervezett, kis- és középvállalkozást kiszolgáló logisztikai céggé fejlődött.
Fő tevékenységi köre az élelmiszer-, vegyi áru-, dohány- és ital termékek disztribúciója. Az ellátási terület több mint négy megyét ölel fel: Csongrád megye, Bács-Kiskun megye, Békés megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, illetve Pest megye délkeleti része. A régióban számos multinacionális cégnek lát el kizárólagos disztribúciós és logisztikai tevékenységet.
Az építkezésnek a fő kivitelezője az Aktuál Bau Építőipari Kft.
2007. június 21-én ünnepélyes keretek között került sor az intermodális logisztikai szolgáltató központ cím átadására.